2015. január 17., szombat

Esőerdő mélyén - 1. rész

Sziasztok!
Meghoztam az első részt a történetből.
Várom véleményeiteket!
Jó olvasást!

Jenna a futószalag mellet álldogálva várta csomagját, miközben irataival a kezében legyezgette magát. Szokatlan volt számára ez az esti hőség, főleg, hogy nemrég hagyta el a repülőgép kellemesen hűs fedélzetét. ~ Micsoda repülőút! – gondolta magában. Több órás késéssel indult a gépe Londonból, majd lekéste a csatlakozást, most pedig még a csomagja is elveszett.
Leszámítva azt a néhány régi kopott bőröndöt és egy ócska rongyos hátizsákot a futószalag teljesen üres volt. Egy pillanatra az üvegfalon túlra tekintett. Az érkező utasokat integetve váró emberek között olyas valakit keresett, aki megfelelhet a dr. Georg Listingről alkotott elképzelésének. Aztán eszébe jutottak főnöke, Peter Blake szavai, miszerint: „Értesítettem a kutatócsoport vezetőjét, hogy mikor fog megérkezni a gépe és feltételezem, elmegy magáért a reptérre.” Az egymást vidáman fogadó embereket nézve azon tűnődött jól döntött-e, hogy elfogadta a Blake’s Computer Science ajánlatát. A cég támogatta a kutatómunkálatokat, melynek célja az esőerdő megmentése. Neki pedig ezt kell megörökítenie.
Nézelődése közben hirtelen megpillantott egy hatvan év körüli urat, aki tökéletesen megfelelt az elképzelésének, ráncokkal barázdált arc, kedves, barátságos tekintet. Tipikus tudós figura. ~ Biztosan ő lesz dr. Listing! Jenna azonnal megindult felé, hogy üdvözölje leendő munkatársát, és hogy elmondja, mennyire várja már a közös munkát, ám ekkor…
– Jenna Clark? – hallott maga mögül egy mély hangot. Neve hallatán meglepetten fordult hátra. Tekintete egy zöld szempárba ütközött és elállt a lélegzete. Magas, napbarnított bőrű, harminc év körüli férfi nézett rá komolyan. Erős álla határozottságra utalt. Rövid ujjú inget, hozzá színben passzoló nyakkendőt és zöldesbarna nadrágot viselt. ~ Biztosan nagyon céltudatos és szorgalmas. -  gondolta Jenna miközben végigmérte.
– Georg Listing vagyok – mutatkozott be végül a férfi és kezet nyújtott. Jenna hitetlenkedve nézett rá. Egy cseppet sem látszott tudósnak.
- Én pedig Jenna Clark. – fogott vele kezet. - Azt hittem maga kutató! – szaladt ki a lány száján meggondolatlanul, mire a férfi összevonta szemöldökét.
– Az vagyok. Tudja, nem minden tudós visel fehér köpenyt, de ha ez magát megvigasztalja, maga sem úgy fest, mint képzeltem. – vágta oda kedvetlenül. -  Ha nem maga lett volna az egyetlen egyedül utazó fehér nő, meg sem szólítom. - Karba tette erős kezeit és tetőtől talpig végigmérte a lányt: barna, hosszú göndör haját, mogyoróbarna szemeit, őszinteséget és nyíltságot sugárzó tekintetét. Kissé felfelé hajló szájzuga állandó bohóságról árulkodott. A lány magas és karcsú, sugárzóan fiatal és bájos volt. A férfi pillantására Jenna úgy érezte borzasztóan nézhet ki. Két napja nem tudott átöltözni, a ruhája a hőségben teljesen rátapadt.
– Azt hittem a Blake’s Computer Science hivatásos fényképészt küld. – mormogta. – Közöltem velük, hogy nem akarok nőt a táborba, de a cég ragaszkodott magához, különben visszavonta volna az anyagi támogatást, nekünk pedig minden fillére szükségünk van.
– Mi a baja a nőkkel, miért nem akar velük dolgozni?- kérdezte a lány.
– Tapasztalatom szerint ők csak zavarnak. Az idő drága ahhoz, hogy olyan munkatársakra pazaroljuk, akik sem testileg sem szellemileg nincsenek felkészülve az itteni követelményekhez, vagy akik nem akarják bepiszkolni a kezüket, mert féltik a frissen manikűrözött kis kacsójukat. Nem beszélve arról, hogy csak hátráltatnak minket, elterelik a férfiak figyelmét a munkáról. – válaszolta. ~ Milyen szívélyes fogadtatás. - gondolta Jenna szemeit forgatva.
– Indulhatunk végre? Hol vannak a bőröndjei? – nézett körül Georg.
– Jó kérdés. – tárta szét karjait Jenna.
– Elvesztette a csomagját? – nézett rá úgy, mint aki meg sincs lepődve a dolgon.
- Nagyon úgy tűnik. – tudta, hogy egykedvűségével felhergeli a férfit, de nem bánta.
– Na tessék! Mondtam, hogy a nők csak bosszúságot okoznak. – zsörtölődött és megindult a regisztrációs porta felé.
– Ez nem az én hibám. Maga szerint kidobtam a bőröndjeimet a Szahara felett, csak azért, hogy bosszantsam magát? - kezdte elveszíteni a türelmét. A férfi egyáltalán nem ismeri, nem tud róla semmit, mégis olyan lekezelően bánik vele. És ahogy a nőkről beszél?!...
– Sajnálom – mentegetőzött a férfi. – Gondjaink vannak táborban és feltétlen el kell mennem egy tárgyalásra Mbukába. Majd’ egy teljes hetembe került mire ezt az időpontot egyeztetni tudtam. Mikor értesítettek a maga érkezéséről le kellett mondanom a találkozót, hogy magáért jöhessek, de szerencsére sikerült áttenni holnap kora reggelre. – Némi szünet után folytatta. – Az éjszakát itt kell töltenünk, ilyenkor már veszélyes az országút. A legjobb volna, ha azonnal jelentenénk a csomagjai elvesztését.
Egy sötét, szűk irodába vetették őket. A férfi látszólag nem örült Jenna érkezésének, még sem hagyta egyedül. Kitöltötte a szükséges kérdőívet és folyékonyan franciául válaszolt a tisztviselő kérdéseire.
- Peter Blake azt mondta Kamerunban angolul beszélnek. – jegyezte meg Jenna miután elhagyták az irodát.
– Az ország hivatalosan kétnyelvű, de hamarosan maga is rá fog jönni, hogy a legtöbb tisztviselő csak franciául tud.  Tud franciául? – kérdezte a férfi.
– Csak annyit, amennyi az iskolában rám ragadt. – válaszolta a lány.
– És az esőerdőkről tud egyáltalán valamit?
– Nos, hát….
– Akkor nagy segítségünkre lesz a munkálatokban. – felelte Georg csípősen és egy öreg, lepusztult állapotban lévő terepjáróhoz vezette a lányt.
– Hova megyünk? – kérdezte a lány néhány percnyi kocsikázás után. 
– Egy közeli szállodában éjszakázunk, és egy szobában fogunk aludni, remélem ez nem zavarja. Az itteni szállodák drágák, és nem engedhetünk meg magunknak két szobát.
Az út hátralévő részét csendben töltötték. Miután megérkeztek a kicsiny kopott, poros épülethez Georg leparkolta a Landrovert és a portán bejelentkezett az előre lefoglalt szoba kulcsáért.
– Mint mondtam holnap nagyon korán kelünk, így azt javaslom, együnk valamit aztán korán feküdjünk le.
Jenna a mosdókagylóra támaszkodva a tükörben nézte magát. ~ Szörnyen nézek ki. – állapította meg tükörképét látva. Legszívesebben letusolt volna de ruhái elvesztése miatt be kellet érnie egy alapos kéz és arcmosással. Miután végzett a szobában nézett körül. ~ Két ágy van. – állapította meg fellélegezve. Attól félt, hogy egy ágyon kellett volna osztoznia a férfival, abba nem ment volna bele.
A szálloda közelében egy kisvendéglőben vacsoráztak.
– Nem nagy a választék, azzal kell beérnie ami éppen van. – jegyezte meg Georg miután franciául leadta a rendelést.
– És ma mit kapunk? – kérdezte a lány játékosan, miközben egy szalvétával babrált.
– Sündisznót. – közölte a férfi nemes egyszerűséggel.
– Hogy mit?... Nem mondja komolyan! – hüledezett Jenna.
– Miért ne? Nagyon ízletes! – nevetett jóízűen, Jenna pedig bizalmatlanul vetett pillantást poharára. Sör. Utálta a sört, de a kérdésére, miszerint lehet-e itt valami mást is enni a férfi leintette, így elfintorodva kortyolt egyet a hűs nedűből. ~ Nem is olyan rossz. – állapította meg magában és még egyet kortyolt.
– Meséljen a kutatásról! Peter szerint több, mint harminc fős csoportból álló szakember dolgozik itt. – a férfi bólintott.
- Itt található a világ egyik legrégibb esőerdeje. A mi célunk az, hogy különböző szaktudományok tudósait összegyűjtsük egy csapatba, hogy az esőerdőnek szentelhessék magukat,a gyökerektől a lombkoronák világáig. Egy átfogó képet szeretnénk tudni az élővilágáról. Minél többet tudunk az esőerdőről, annál jobban meg is tudjuk védeni. A kutatók együtt dolgozhatnak, kicserélheti tapasztalataikat, anélkül, hogy szervezési és ellátási kérdésekkel küszködnének. Ezeket mi intézzük Adouabában. – Jenna kissé meghatódva figyelte a férfi heves monológját.  Megértette, hogy mennyire fontos ez a kutatás a férfinak. Elhatározta, hogy ő is megtesz minden tőle telhetőt a nemes cél elérése érdekében. Ő is kiváló tagja akar lenni a csapatnak.

Elképzelései azonban rögös úton indultak a megvalósulás felé, kiváltképp, hogy ismét sikerült magára haragítania Georgot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése