2015. február 28., szombat

Esőerdő mélyén - 2. rész

Sziasztok!
Kicsit késve ugyan, de meghoztam a következő részt! 
Remélem elnyeri tetszéseteket és számítok véleményeitekre!
Jó olvasást!


-  Ébresztő!
Jenna Georg határozott hangjára ébredt, azonban nem akart tudomást venni róla.
– Gyerünk Jenna, ébredjen! – rázta meg karját óvatosan. – Öt óra van, felkelni! – emelte fel a hangját a férfi, mire a lány nagy nehezen kinyitotta a szemét. – Hiszen még sötét van. – pillantott a hanyagul behúzott sötétellős ablakra. – Hagyjon, még aludni szeretnék egy kicsit. – nyöszörögte álmosan és kényelmesen átfordult a másik oldalára.
– Ha nem akarjam, hogy magam vigyem a zuhany alá, azt ajánlom, hogy keljen fel. Fél óra is indulunk! – Úgy sem tenné meg! –dünnyögte, de a férfi meghallotta. – Boldogan megteszem! – mondta és felkapcsolta a villanyt.
– Jó-jó megyek már! – Jenna maga köré tekerte a takaróját és a fürdőbe sietett.
A csapból csak hidegvíz csordogált vékony sugárban, de ez épp elegendő volt a lány számára, hogy felébredjen.
 – Igyekezzen Jenna, nincs időnk cicomára! – kopogott be Georg az ajtón! A lány tudomást sem vett a férfi türelmetlenkedéséről, tovább fésülte hullámos fürtjeit. Néhány perc elteltével a férfi újra kopogni készült, ám az ajtó kinyílt.
– Kész vagyok. – mosolygott a lány. – Ideje volt! Jobb lesz ha sietünk, már is negyedóra késésben vagyunk.
– Csak 15 perc? – forgatta meg szemeit a lány és a szobába sietett. – Nincs is mit felvennem. – nézett kávéfoltos ingjére, amit még a repülőgépen szerzett.
– Teljesen mindegy mit vesz fel, Adouabában még piszkosabb lesz. – felelte Georg türelmetlenül.
 – Akkor maga miért olyan tiszta? – vette oda a lány élesen, miközben végigmérte az elegáns inget és nyakkendőt viselő férfit.
– Ha az ember tárgyalni akar, nem jelenhet rövidnadrágban és szakad pólóban. Ezért sem fogom Önt a csapatunk tagjaként bemutatni, nem kielégítő a megjelenése.
– Könnyebb volna, ha tisztát tudnék felvenni.
– Majd Adouabában szerzünk magának. Indulhatunk végre?
– Igen. Mi van reggelire? – érdeklődött Jenna.
– Nincs rá időnk, majd Mbukában eszik valamit. Most pedig indulás!
Beülve a Landroverbe elhagyták a kopott kis szálloda udvarát. Jenna útközben elbóbiskolt, mikor felébredt már hajnalodott. Álmosan tekintett ki az ablakon és figyelte a pálmafákkal szegélyezett utat.
– Muszáj ilyen gyorsan vezetnie? A végén még neki megyünk valaminek. – nézett a férfira, akit láthatóan nem zavart az úton lévő kátyúk kerülgetése.
– Eddig jól haladtunk, de hamarosan véget ér az aszfalt, akkor viszont lassítanom kell. A munkálatok folytatásához elengedhetetlen, hogy idejében odaérjünk a tárgyalásra.
– És biztonságos ez a kocsi? – nézett körbe az itt-ott rozsdásodó járműben?
 – Hát persze. Tudja elég hosszú utat tettem már meg ezzel az autóval Afrikába és eddig sohasem hagyott cserben. – húzódott mosolyra a férfi szája. – Nem a legfényűzőbb, de ilyen terepen erre van szükség. Egy megbízható autóra, ami nem akad el a legkisebb pocsolyában.
A lány egy darabig csendben maradt és a férfit nézte. Nem értette miért olyan undok vele, csak azért mert nő. Semmit sem tud róla és az eddigi munkáiról. Igenis kiváló fotós, nem véletlenül küldte őt a Blake’s Computer Science. Elhatározta, hogy bizonyítani akar a férfinek, hát ha akkor elfogadja őt is a kutatócsoport teljes jogú tagjának.
Ahogy tovább fürkészte szeme sarkából, némi feszültséget vélt felfedezni a férfin.
– A mai tárgyalás ugye megoldja a gondjai nagy részét? – kérdezte óvatosan.
– Szép is volna, de nem valószínű. – sóhajtott fel Georg, miközben tekintetét le sem vette az útról. – Egy fejlesztési cég is beszállt a ringbe és keményen tud érvelni. A kutatócsoport tovább akar vizsgálódni az esőerdő közepe felé haladva, ehhez azonban be kell szereznünk az összes engedélyt a kormányhivataltól, és azoktól az intézményektől, amiknek a legtávolabbról is közük van a munkálatokhoz. Sajnos Kamerumban a hivatal lassan dolgozik, csak akkor kapjuk meg a szükséges engedélyeket, ha már döntöttek a fejlesztési cég tervéről. A mai tárgyalás során meg kell győznöm a kormányzatot, hogy egy esetleges aranyeső ígéretei miatt ne tegyék kockára az eddigi eredményeinket és az esőerdőt.
Alig néhány perc elteltével Georg észrevette, hogy a Landrover gyanúsan oldalra húz. A férfi lefékezett majd szitkozódva kiszállt az autóból, Jenna követte.
– Kilyukadt a gumi. – állapította meg a lány.
– Nahát, tényleg? Köszönöm, maga nélkül nem jöttem volna rá. – bosszankodott Georg.
– Nincs oka rá, hogy így beszéljen velem, csak segíteni akarok.
– Ha segíteni akar, akkor inkább cserélje ki a kereket.
– Miért én?
– Épp az előbb meséltem el részletesen, hogy egy igen fontos tárgyalásra igyekszem, ha én cserélem ki a kereket, koszos leszek. Úgy nem jelenhetek meg a bizottság előtt. – lépett a csomagtartóhoz elővett néhány szerszámot.
- Világos. – felelte a lány kedvetlenül és kezébe vette az emelőt. – Hogy is működik ez?
– Georg nem akart hinni a fülének.
– Azt ne mondja, hogy sohasem használt ilyet? 
- De igen, csak nem ilyet. – felelte Jenna, majd a helyére tette az emelőt és emelni kezdte a terepjárót. – Előbb a csavarokat lazítsa meg. – szólt oda férfi és odadobta neki a csavarkulcsot, ám a lány nem tudta elkapni, így az beleesett egy jókora pocsolyába, még jobban összecsapva lány ruháját. Georg harsányan felnevetett, amint elnézte a lányt, ahogy a latyakban kotorászik.
– Remélem, megéri az a tárgyalás. – dünnyögte, majd kicserélte a kereket. – Kész! – dobta be a szerszámokat a kocsi hátuljába.
– Jól van! – mosolygott rá a férfi és beindított a motort. Most először dicsérte meg és ez melegséggel öntöttel el a lányt. Jenna titokban figyelte a férfi, amíg az tovább robogott, hogy behozza az elpazarolt időt. Tüzetesen végigmérte a férfi arcának minden apró kis részletét. Telt ajkának mosolya – amellyel nemrég őt jutalmazta -, smaragdzöld szemének csillogása, melyet sűrű szempillasor keretez, elárulta nem olyan mogorva és hűvös, mint amilyen elsőre látszott. Tekintete Georg kezére irányult mellyel határozottan, mégis lazán tartotta a kormányt. Biztonságban érezte magát mellette. Erre a gondolatra egy mosoly szalad végig arcán. Felsóhajtott és hogy figyelmét elterelje a tájat kezdte nézni.

Nem sokkal az értekezlet megkezdése előtt érkeztek meg Mbukába. Georg egy kávézó előtt állt meg. A kávéház meglehetősen piszkos és sötét volt. ~ Nem valami barátságos. – állapította meg a lány.
– Itt leülhet, igyon egy kávét és egyen valamit. A lepényük egész tűrhető. Nem tudom, meddig tart az értekezlet, de kérem várjon meg itt. Ne menjen el, és ne beszéljen senkivel.
– Levegőt azért vehetek? – próbált viccelődni, de Georg most nem tudta értékelni a lány humorát.
– Csak ha nagyon muszáj.
Miután Georg elhajtott Jenna ivott egy kávét és elcsipegetett egy lepényt, amitől kezdte magát jobban érezni. Kinézett az utcára, ahol emberek, lovaskocsik és kecskék sokasága nyüzsgött. A levegő meleg és poros volt.
– Meglepő ez a zűrzavar ugye? – szakította félbe gondolatait egy mély hang. Jenna mosolyogva bólintott, mire a férfi helyet foglalat az asztalánál.
– Remélem nem bánja, hogy csak így megszólítottam, de nem sok magunkfajta akad errefelé. Talán most érkezett?
– Tegnap este érkezett a gépem. – felelte Jenna. Örült, hogy van kivel beszélgetnie, így hamarabb eltelik az idő, míg Georg várja.
– Akkor Isten hozta Kamerunban. John Becker vagyok. –nyújtotta kezét.
– Jenna Clark. – fogadta el a kézfogást.
– Nem látom a hátizsákját, így úgy vélem nem pihenni jött.
– Igaza van, egy kutatómunkában veszek részt, fényképész vagyok.
– Oh, akkor biztosan Georg Listinggel van.
– Ismeri?
– Olyan kevés európai fordult meg itt, hogy mindenki ismer mindenkit. Épp az előbb láttam. A hivatalba tartott, annyira sietett, hogy köszönni is elfelejtett.
– Megbeszélésre jött és késbe érkeztünk, itt várok, míg végez.
– Úgy vélem ez hosszadalmas lesz. Én is a hivatalból jövök és még a szokásosnál is lassabban dolgoznak. – John az órájára pillantott. – Sajnálom, most mennem kell, szívesen megmutattam volna magának a várost. Nem szívesen megyek el, de biztos vagyok benne, hogy hallani fog még rólam.

Miután a férfi távozott újra az utca tömegét bámulta. Most tudatosult benne igazán, hogy Afrikában van. „Várjon meg itt” – emlékezett vissza Georg szavaira. Ha valóban olyan hosszú lesz a tárgyalás, akkor a férfi észre sem fogja venni, hogy elment a kávézóból. Egy kisfiú jött vele szembe, aki hatalmas köteg cukornádat egyensúlyozott a fején, a piacra tartott, így Jenna követte.
Ámulva nézte a portékájukat áru fekete nők tarka ruháját és turbánszerű fejfedőjét.
– Hagymát?
- Ananászt? – záporozták a kérdések minden irányból. Vett néhány gyülömcsöt, melyet csodás kompozícióba állított egy üres faasztalon és fényképezni kezdte. Hamarosan kíváncsi gyerekek sokasága vette körül és egyik képet kattintotta a másik után. Annyira belemerült a fényképezésbe, hogy elvesztette időérzékét és észre sem vette a háta mögül érkező kiáltásokat sem. Egyszer csak egy erős koppintást érzett a vállán, mire hátra fordult. Egy fegyveres rendőrrel találta szembe magát, aki franciául kiabált és a fényképezőgépére mutogatott. Jenna értetlenül tárta szét kezeit és nem engedte, hogy a rendőr elvegye tőle a gépét. Végül a rendőr felemelte fegyverét és intett, hogy kövesse. Jenna abban a reményben, hogy az rendőrőrsön lesz valaki, aki tud angolul a férfi után eredt.
Egy óra elteltével Jenna még mindig a rendőrőrsön volt és az iskolában szerezett csekély franciatudásával igyekezett megértetni magát. A kihallgatást egy idősödő, komor ábrázatú férfi vezette.
– Dr. Listinggel vagyok. – mondja Jenne rémes kiejtéssel.
– Dr. Listing?
- Igen. – felelte Jenna lelkesen.
– A felesége? – kérdezte a rendőr, de olyan gyorsan beszélt, hogy Jenna nem értette, de határozottan rávágta, hogy igen.
Georg neve ismerős lehetett a rendőr számára, mert azonnal elmosolyodott, majd szólt az egyik dohányzó rendőrnek, mire az kedvetlenül felállt és elhagyta az irodát.
Többet senki nem szólt hozzá. Nyugtalanul fészkelődött székén, a sarokban gépelő rendőrtiszt gépének monoton kattogása egyre jobban idegesítette, az előtte ülő rendőr unatkozó ábrázata pedig kifejezetten fenyegetővé vált.

Arcát kezébe temette és megfogadta soha többet nem akadékoskodik Georggal, csak találja meg és szabadítsa ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése